Elnökként is igazságos és méltányos


Dr. Vári Kovács Józsefet választották meg az újjáalakult Fejér Megyei Békéltető Testület elnökének. 2004 óta folyamatosan elnökhelyettesként tevékenykedett a szervezetben, 2016. január 20-án nevezték ki a testület élére.

Több mint tíz éve vesz részt a Békéltető Testület munkájában, januártól, pedig mint a szervezet elnöke tevékenykedik tovább. Hogyan fogadta az új posztot?

2004 óta részt veszek a szervezet munkájában, mint elnökhelyettes és rendszeresen tárgyaltam is. Mindig is szerettem a békéltető testületi munkát, szolgálatnak tekintettem. Ha az ember elvállal egy megbízatást, akkor eleget kell tennie az elvárásoknak, teljes erőbedobással jelen kell lennie. A testület működését illetően négy fontos elvet fogalmaztam meg. Az egyik a szakszerűség, miszerint mindig az adott jogrendhez kell alkalmazkodni, ettől nem tudunk eltérni a munkánk során. A másik az igazságosság, a harmadik pedig a méltányosság. A jelenlegi társadalomban van olyan réteg, amely esetében nem léphetünk túl ezen az elven. Bizony a társadalomban lévő korosztályok más módon szocializálódtak, az új világ értékeit máshogy tudják feldolgozni. A negyedik a pártatlanság elve, a békéltető testülethez forduló feleket minden esetben pártatlanul kell kezelnünk.

 

Milyen feladatai lesznek elnökként? Tervez valamiféle változtatást a testület napi menetrendjében?

A 12 év munkája nem tűnt el nyomtalanul, rengeteg tapasztalatot szereztem, kialakult képem van a testületről. Ami eddig is jól működött, azt meg kell tartani, tovább kell vinni, a kevésbé jól működő dolgok esetében pedig javítani, változtatni szükséges. Eme kettősség jegyében gondolkodom. Azon leszek, hogy az értékeket – mint például a testület pozitív megítélése, stabilitása – fenntartsam és továbbvigyem.

Szeretnék egy kicsit fejleszteni, újítani is. A kollégák számára félévente oktatást szerveznék, a mindig aktuális új jogszabályok megismertetése végett. Továbbá az országos békéltető testületi gyakorlatot is szeretném beemelni a napi munkánkba.

A másik elképzelésem, hogy rendszeresen szerveznénk fogyasztói napokat. Nyílt nap-szerűen működne, fogadnánk a fogyasztókat, vállalkozásokat, megosztanánk velük a tapasztalatainkat. Ügyes, tapasztalt kollégákkal dolgozom együtt, mindegyikük hasznos, számtalan jó tanáccsal tudná ellátni az érdeklődőket, hogy miként előzzük meg a vitás esetek kialakulását. Hiszen – amikor már benne vagyunk egy ügyben – sokszor nem tudunk segíteni az adott szituáción és az adott fogyasztón, vagy vállalkozón. Úgy látom, hogy az emberi tényezők nagyon fontosak a munkánk során. Az életünk során leginkább érzelmi alapon ítélünk meg dolgokat, és talán nem lenne ennyi vitás ügy, ha a fogyasztók részéről nem lennének negatív emocionális tapasztalatok.

 

Hogyan ítéli meg a BT jelenlegi helyzetét, megbecsülését?

Rendkívül pozitív a testület megítélése. Fejérben nagyon sok ügyet tárgyalunk más megyékhez képest, csak az elmúlt két év viszonylatában – 2014-hez képest – 2015-ben 25 százalékos ügynövekedést értünk el. Az elmúlt évben elkezdtem mérni, hogy az általam tárgyalt ügyekben, kik azok, akik először fordultak a testülethez. A panaszosok körülbelül 75 százaléka új fogyasztó, vagyis, aki először fordult a békéltető testülethez. Úgy gondolom, hogy ez önmagában a testület dinamikáját, felfutását jelzi.

 

Ha egy év múlva újra beszélgetnénk, mit szeretne mondani, mivel lenne elégedett?

Hogy meg tudtam valósítani a céljaimat. Ügyszámemelkedésről is szeretnék beszámolni, továbbá, hogy az ügyszám emelkedésünk viszonylatában egyáltalán nem, vagy csak minimális bírósági ügyünk volt. Tehát megelőztük azokat a problémákat, amelyek a mi működésünkön túl, a jogszabály alapján a bíróságok szintjére lecsapódhatnak.